Belügyminisztérium

A mninisztériumi elismerések átadása a Belügyminisztérium központi épületében 2015. október 22-én.

ÁDER JÁNOS,
MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE

- A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE -

KIMAGASLÓ SZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGE
ELISMERÉSÉÜL

NEMZETI ÜNNEPÜNK, OKTÓBER 23-A,
AZ 1956. ÉVI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC KEZDETÉNEK 59., VALAMINT A KÖZTÁRSASÁG KIKIÁLTÁSÁNAK 26. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL


ELŐLÉPTETI
BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI VEZÉRŐRNAGGYÁ

DR. TÓTH TAMÁS bv. dandártábornok urat,
a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága általános parancsnok-helyettesét


KINEVEZI
RENDŐR DANDÁRTÁBORNOKKÁ

CZINEGE LÁSZLÓ r. ezredes urat,
a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság megyei rendőrfőkapitányát

DR. FARKAS LÁSZLÓ r. ezredes urat,
a Nemzeti Védelmi Szolgálat, Közigazgatási Szervek Védelmi Szolgálata Igazgatóság megbízott igazgatóját

DR. KISS ATTILA r. ezredes urat,
a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgató-helyettesét

DR. NAGY LÁSZLÓ r. ezredes urat,
a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság megyei rendőrfőkapitányát


KINEVEZI
TŰZOLTÓ DANDÁRTÁBORNOKKÁ

SALLAI PÉTER tű. ezredes urat,
a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját

A tábornoki beiktatási ünnepségre egy későbbi időpontban a Sándor Palotában kerül sor.


DR. PINTÉR SÁNDOR,
MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE
NEMZETI ÜNNEPÜNK, OKTÓBER 23-A ALKALMÁBÓL


KIEMELKEDŐ HELYTÁLLÁSA,
BÁTOR MAGATARTÁSA ELISMERÉSÉÜL

BÁTORSÁGÉRT ÉRDEMJELET
ADOMÁNYOZ
EGYBEN JUTALOMBAN RÉSZESÍTI


BUZÁS ISTVÁN c. tű. főtörzsőrmester urat,
a Komáromi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság gépjárművezetőjét,

aki egy többszintes társasház harmadik emeletén keletkezett tűzesetnél – szabadnapján – védőeszközök és védőfelszerelés nélkül felderítette a helyszínt, kimentett egy, a füstben rekedt idős asszonyt, a lakókat biztonságba helyezte, a lépcsőházat áramtalanította.


DERZSI NORBERT c r. törzsőrmester urat és
SZILÁGYI PÉTER c. r. törzsőrmester urat

a Gödöllői Rendőrkapitányság, Aszódi Rendőrőrs, Rendészeti Alosztály járőreit,

akik egy égő családi házból védőeszközök és védőfelszerelés nélkül, saját testi épségük kockáztatásával kimenekítettek egy, a füstben rekedt magatehetetlen férfit.


JUHÁSZ GÁBOR c. tű. törzsőrmester urat,
a Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság gépjárművezetőjét,

aki egy erdőtűz során saját testi épsége kockáztatásával megkezdte a felderítést, mivel a földi felderítés nem tette lehetővé a terjedés irányának pontos meghatározását. Bátor helytállásának köszönhetően egyetlen lakóépületben sem keletkezett kár, személyi sérülés nem történt.


JUHÁSZ TAMÁS c. tű. törzsőrmester urat,
a Győri Hivatásos Tűzoltóparancsnokság gépjárművezetőjét,

aki egy győri lakástűznél a füsttel teli lépcsőházon keresztül élete és testi épsége kockáztatásával a közvetlen életveszély zónájából kimenekített egy sérültet.


KIS RÓBERT c. tű. főtörzsőrmester urat,
a Hatvani Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beosztott tűzoltóját,

aki szabadnapján észlelve egy tűzesetet, a lángoló épületből kimenekített egy súlyos égési sérüléseket szenvedett személyt, megakadályozta a tűz továbbterjedését, valamint a helyszínen tartózkodó személyek esetleges sérülését.


MEDGYESI ZSOLT urat,
terényi lakost,

aki a vonuló egységek kiérkezéséig egy égő melléképületből kimenekített egy égési sérüléseket szenvedett személyt, valamint kihozott az épületből egy felforrósodott PB gázpalackot és megkezdte a tűz oltását.


PAPP DÁNIEL c. tű. főtörzsőrmester urat,
a Debreceni Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beosztott tűzoltóját,

aki egy debreceni tűzesetnél egy felforrósodott PB gázpalackot távolított el az égő épületből, három palack még a kiérkezés előtt felrobbant.


SKUMÁT PÉTER ISTVÁN c. tű. zászlós urat,
a Szolnoki Hivatásos Tűzoltóparancsnokság különlegesszer kezelőjét,

aki egy zagyvarékasi lakóépületben keletkezett tűzesetnél egy felforrósodott PB gázpalackot távolított el az égő épületből, megakadályozva ezzel annak felrobbanását.


TÓTH JÁNOS SZABOLCS c. tű. főtörzsőrmester urat,
a Komáromi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beosztott tűzoltóját,

aki egy komáromi étteremben keletkezett tűzesetnél élete és testi épsége kockáztatásával négy felforrósodott PB gázpalackot távolított el az égő épületből, megakadályozva ezzel azok felrobbanását.


A BELÜGYMINISZTER

KIMAGASLÓ SZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL,
NEMZETI ÜNNEPÜNK, OKTÓBER 23-A
ALKALMÁBÓL

ELŐLÉPTETI SORON KÍVÜL
BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI EZREDESSÉ

MOLNÁR ISTVÁN bv. alezredes urat,
a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnok-helyettesét

SZABÓ ZOLTÁN bv. alezredes urat,
a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnok-helyettesét


RENDŐRSÉGI FŐTANÁCSOSI CÍMET
ADOMÁNYOZ

KRETZ KÁROLY c. r. ezredes úrnak,
a Készenléti Rendőrség főosztályvezetőjének


RENDŐRSÉGI TANÁCSOSI CÍMET
ADOMÁNYOZ

SZTANYÓ ISTVÁN r. alezredes úrnak,
a BRFK főosztályvezetőjének


A MIGRÁCIÓS HELYZETBEN NYÚJTOTT
KIMAGASLÓ SZAKMAI TEVÉKENYSÉGE
ELISMERÉSÉÜL

A KÖZ SZOLGÁLATÁÉRT ÉRDEMJEL
ARANY FOKOZATÁT ADOMÁNYOZZA

BEBES ISTVÁN GÉZA úrnak,
Körmend város polgármesterének

BOLLA TIBOR úrnak,
a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. elnök-vezérigazgatójának

BORBÁSNÉ MÁRKI MÁRTA asszonynak,
Röszke község polgármesterének

DÁVID ILONA asszonynak,
a Magyar Államvasutak Zrt. elnök-vezérigazgatójának

ILLANICZNÉ KEVEHÁZI KLÁRA asszonynak,
a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, Nemzetközi Fejlesztési és Humanitárius Igazgatóság igazgatójának

JANKÓ SZABOLCS úrnak,
Zákány község polgármesterének

JOBBÁGYNÉ DR. BERTA IZABELLA asszonynak,
a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársának

KARDOS ISTVÁN úrnak,
a Magyar Vöröskereszt főigazgatójának

DR. KOZÁK PÉTER ISTVÁN úrnak,
az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatójának

MACZKÓ JÓZSEF úrnak,
Kelebia község polgármesterének

NÓGRÁDI ZOLTÁN úrnak,
Mórahalom város polgármesterének

RÉVFALVI DOROTTYA asszonynak,
a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
migrációs és menekültügyi koordinátorának

SOLYMÁRI DÁNIEL úrnak,
a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársának

SZŐKE LÁSZLÓ úrnak,
Hegyeshalom nagyközség polgármesterének

TÓTH ANDOR NÁNDOR úrnak,
a Volán Egyesülés vezérigazgatójának

A KÖZ SZOLGÁLATÁÉRT ÉRDEMJEL
EZÜST FOKOZATÁT ADOMÁNYOZZA

DR. MAGOS ZOLTÁN SÁNDOR úrnak,
a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Dél-alföldi Regionális Igazgatóság, Békéscsabai Kirendeltség vezetőjének

DR. NÉMETH KRISZTINA asszonynak,
a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Dél-alföldi Regionális Igazgatóság igazgató-helyettesének

PELEI TÍMEA asszonynak,
a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Észak-alföldi Regionális Igazgatóság, Menekültügyi Osztály vezetőjének

DR. SZABÓ ZOLTÁN úrnak,
a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Igazgatási és Ügyeleti Főosztály, Ügyeleti Osztály vezetőjének

DR. VERES ANNAMÁRIA asszonynak,
a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Menekültügyi Igazgatóság, Ellátási és Integrációs Osztály főosztályvezető-helyettesének


SZENT GYÖRGY ÉRDEMJELET ADOMÁNYOZ

POVÁZSAI SÁNDOR r. alezredes úrnak,
az ORFK Rendészeti Osztály vezetőjének

DR. SZIJÁRTÓ ISTVÁN r. ezredes úrnak,
a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatójának, megyei rendőrfőkapitány-helyettesnek


MAGYARORSZÁG CÍMERÉVEL ÉKESÍTETT
ARANYGYŰRŰ EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ

MAJTHÉNYI LÁSZLÓ úrnak,
a Vas Megyei Közgyűlés elnökének


ARANYLÁNC ARANYMEDÁLLAL EMLÉKTÁRGYAT
ADOMÁNYOZ

BODNÁRNÉ FÜLÖP ERZSÉBET asszonynak,
a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Személyügyi Főosztály humánigazgatási ügyintézőjének


SEIKO ÓRA EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ

BUNDULA ZSOLT c. r. főtörzszászlós úrnak,
a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, Migrációs Ügyek Osztálya nyomozójának

HORVÁTH CSABA JÁNOS c. r. főtörzszászlós úrnak,
a Sárvári Rendőrkapitányság, Répcelaki Rendőrőrs körzeti megbízottjának

DR. KÁLMÁN GERGELY r. alezredes úrnak,
a BM Jogszabály-előkészítő és Koordinációs Főosztály osztályvezetőjének

DR. KOVÁCS ENIKŐ asszonynak,
a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Észak-magyarországi Regionális Igazgatóság, Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály ügyintézőjének

NIDA IMRE c. r. főtörzszászlós úrnak,
a Készenléti Rendőrség informatikai technikusának

PÓLYA VIKTOR r. őrnagy úrnak,
a BM Informatikai Főosztály ügyintézőjének

UGHY ANTAL c. r. főtörzszászlós úrnak,
az Ajkai Rendőrkapitányság, Rendészeti Osztály
szolgálatirányító parancsnokának

ZALAI SZABOLCS r. alezredes úrnak,
a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság, Battonyai Rendőrőrs őrsparancsnokának

ZSITKOVSZKY SÁNDOR r. alezredes úrnak,
a BM Informatikai Főosztály főosztályvezető-helyettesének


ZSOLNAY KÉSZLET EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ

VARJÚ SÁNDORNÉ asszonynak,
a Baranyai Megyei Rendőr-főkapitányság, Elemző-Értékelő Osztály főelőadójának


ZSOLNAY VÁZA EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ

GARAMSZEGI JUDIT asszonynak,
a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Közép-dunántúli Regionális Igazgatóság, Tatabányai Kirendeltség és Menekültügyi Osztály ügykezelőjének


MINISZTERI ELISMERŐ OKLEVELET ADOMÁNYOZ

ÁDÁM GABRIELLA r. alezredes asszonynak,
a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. igazgatójának

BENE JÁNOS ZSOLT úrnak,
a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. szolgáltatásmenedzsment igazgatójának

BODNÁR MIKLÓS úrnak,
a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóság, Menekültügyi Osztály ügyintézőjének

BORBÉLY IMRE ELŐD úrnak,
a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. csoportkoordinátorának

FEHÉR SÁNDOR úrnak,
az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, Közfoglalkoztatási Osztály ügyintézőjének

PÁL LÁSZLÓ úrnak,
a Magyar Államvasutak Zrt. általános vezérigazgató-helyettesének

DR. POHNER KATINKA asszonynak,
a BM Jogszabály-előkészítő és Koordinációs Főosztály ügyintézőjének

RÉPÁSI KÁROLY LAJOS úrnak,
a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Igazgatási és Ügyeleti Főosztály, Ügyeleti Osztály ügyeletesének

SZAKÁCS ZSOLT úrnak,
a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. csoportkoordinátorának

SZŰCS ENDRE úrnak,
a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. biztonsági igazgatójának.

KAPCSOLÓDÓ KÉPGALÉRIA ITT ELÉRHETŐ!