Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Minisztériumi kitüntetések átadása a Pesti Vigadó Makovecz termében 2015. október 21-én.

Október 23-ai nemzeti ünnepünk alkalmából


dr. Seszták Miklós miniszter úr

Baross Gábor – díjat,
Prometheus – díjat,
Pro Regio – díjat
Mattyók Aladár – díjat
A Közlekedésért Érdemérmet,
A Hírközlésért Érdemérmet,
Az Információs Társadalomért szakmai érmet,
A Magyar Prosperitásért Érdemérmet,
Miniszteri Elismerést,
és Miniszteri Elismerő Oklevelet ad át.


Baross Gábor – díjat adományoz:

1. A hazai közösségi közlekedés területén végzett több évtizedes kiemelkedő szakmai tevékenységének elismeréseként,

Baffi Józsefnek, az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. műszaki operatív igazgatójának,

2. A vasúti közlekedés érdekében végzett több évtizedes kiemelkedő szakmai, vezetői tevékenységének, illetve életpályájának elismeréseként,

Bors Hubának, a Győr – Sopron - Ebenfurfti Vasút Zrt. humán erőforrás vezetőjének,

3. A hazai közlekedési tárgyú jogszabályok kodifikációja területén, illetve a közúti alágazat szervezeti korszerűsítésének fejlesztése érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenységének, illetve életpályájának elismeréseként,

dr. Bumberák József Györgynek, a KTI Nonprofit Kft., Társasági Iroda irodavezetőjének,

4. A hazai közlekedési közúthálózatának fejlesztése és felújítása érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenységének, illetve életpályájának elismeréseként,

Kárász Józsefnek, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád Megyei Igazgatóság megyei forgalomtechnikai és kezelői osztályvezetőjének,

5. A magyar polgári repülés érdekében végzett több évtizedes kiemelkedő szakmai tevékenységének, illetve életpályájának elismeréseként,

Kovacsics Tamásnak, a HungaroControl Zrt. Légiforgalmi Irányító Központ osztályvezetőjének,
Nem vesz részt az ünnepségen elismerését később veszi át.

6. A Közlekedéstudományi Egyesület szakmai és közhasznú tevékenységének fellendítése érdekében végzett kiemelkedő szakmai és vezetői tevékenységének elismeréseként.

dr. Tóth Jánosnak, a BME Közlekedésüzemi Tanszék tanszékvezetője, a Közlekedéstudományi Egyesület főtitkárának,


Miniszter Úr

Prometheus – díjat adományoz:

1. A hazai gázipar szektorban, a gázszolgáltatás biztonságos üzemeltetése és karbantartása területén végzett kiemelkedő szakmai teljesítményének, illetve életútjának elismeréseként,

Gulyás Ernőnek, az E-R & R Kft. ügyvezetőjének,

2. Az erőműi technológia karbantartása területén végzett több évtizedes kiemelkedő szakmai tevékenységének elismeréseként

Gulyás Tibornak, a Mátrai Erőmű Zrt. turbinajavító főszerelőjének,

3. A hazai villamosenergia-ipar területén az energia biztonságos és költséghatékony ellátása érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenységének elismeréseként,

dr. Kövesdi Zoltánnak, az RWE Hungária Kft. ügyvezetőjének,
Nem vesz részt az ünnepségen elismerését később veszi át.

4. Az erőműi technológia fejlesztése és karbantartása területén végzett kiemelkedő szakmai tevékenységének elismeréseként

Ozsvárt Istvánnak, a Mátrai Erőmű Zrt. főtechnológusának.


Miniszter Úr

Pro Regio – díjat adományoz:

1. a területi - és regionális fejlesztés, a térségi együttműködés előmozdítása, a gazdaság és a környezet összehangolt fejlesztése - különösen a vízügy és a vízgazdálkodás - területén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként

Bodnár Gáspárnak, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatójának,
2. a területi - es regionális fejlesztés, a térségi együttműködés előmozdítása, a társadalom, a gazdaság és a környezet összehangolt fejlesztése - különösen az állami és önkormányzati szektorhoz kapcsolódó vagyongazdálkodás - területén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként

dr. Gelenczei Csilla Emesének, egyéni ügyvédnek.


Miniszter Úr

Mattyók Aladár-díjat adományoz:

a sport infrastruktúra-fejlesztés terén kiemelkedő tevékenységet végzők munkájának elismeréseként

1. Gulácsi Ferencnek, a Hungaroconsult Kft. ügyvezetőjének,

2. dr. Medvigy Mihálynak, a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. vezérigazgatójának,
Nem vesz részt az ünnepségen elismerését később veszi át.

3. Sipkáné Szabó Gyöngyi Katalinnak, a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. Nemzeti Sportközpontok gazdasági igazgatójának, mb. főigazgatójának,

4. Szamos Miklósnak, a Motorg Kereskedelmi, szervező és szolgáltató Kft. sportszakmai igazgatójának.


Miniszter Úr

„A Közlekedésért Érdemérem” szakmai érmet adományoz:

a közlekedés érdekében végzett magas színvonalú, eredményes munkája elismeréseként

1. Bereczné Márkus Ildikó Margitnak, a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság műszaki vezető mérnökének

2. Bodócs Jánosnak, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság megyei forgalomtechnikai és kezelői osztályvezetőjének,

3. Cselényi Lászlónak, a HungaroControl Zrt. Navigációs és Kommunikációs Osztály torony kommunikációs és rádióállomás üzemeltető csoportvezetőjének,

4. Dénes Bélának, a NIF Zrt.V2 Projektiroda projektvezetőjének,

5. Hal Bélának, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Veszprém Megyei Igazgatóság Tapolcai Mérnökség gépész művezetőjének,

6. Ihász Zoltánnak, az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Ózdi Személyforgalmi Üzem forgalmi üzemvezetőjének,

7. Márfai Borbálának, a NIF Zrt. V5 Projektiroda projektvezetőjének,
8. dr. Melles Imrének, a Repülési, Hajózási- és Tengerészeti Egészségügyi Központ központvezető főorvosának,

9. Skokán Gábornak, a KTI Kft. Út- és Hídügyi Központ laboratóriumvezetőjének, központvezető-helyettesének,

10. Ughy Kálmánnak, a MÁV-START Zrt. technológiatervezési vezetőjének.


Miniszter Úr

„A Hírközlésért Érdemérem” szakmai érmet adományoz:

a hírközlés érdekében végzett magas színvonalú, eredményes munkája elismeréseként

1. dr. Debreceni Győzőnek, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség projektvezetőjének,

2. Heckenast Gábornak, nyugalmazott gépészmérnöknek,

3. dr. Kövesi Gabriellának, a Magyar Telekom Nyrt. csoport szabályozási igazgatójának.

Miniszter Úr

„Az Információs Társadalomért szakmai érmet” adományoz:

az informatika szakterület, a számítástechnikai kultúra, valamint az információs társadalom fejlesztése érdekében végzett magas színvonalú, eredményes tevékenység elismeréseként

1. dr. Kópiás Bencének, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség elnökhelyettesének,

2. dr. Pócza Andrásnak, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációs Szabályozási és Szervezési Főosztály főosztályvezetőjének,

Miniszter Úr

„A Magyar Prosperitásért Érdemérem” szakmai érmet adományoz:

a minisztérium működésének javításával, hatékonyságának növelésével kapcsolatos eredményes szakmai munka, tudományos teljesítmény, illetve a sikeres fejlesztés elismeréseként

1. Nyáryné Stegmayer Máriának, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infókommunikációért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság titkárságvezetőjének,


Miniszter Úr

Miniszteri Elismerést adományoz

eredményes és példamutató tevékenysége elismeréseként


1. dr. Ambrus Zitának, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Jogtanácsosi Főosztály jogtanácsosának,

2. Burai Szimonettának, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Európai Uniós Főosztály titkárnőjének,

3. dr. Domokos - Árva Krisztinának, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Fejlesztés- és Klímapolitikáért, valamint Kiemelt Közszolgáltatásokért Felelős Államtitkári Titkárság jogi referensének,

4. dr. Földi Viktóriának, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Költségvetési Főosztály osztályvezetőjének,

5. dr. Fullajtár-Németh Kingának, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Vagyongazdálkodási Stratégiai és Koordinációs Főosztály főosztályvezetőjének,
Nem vesz részt az ünnepségen elismerését később veszi át.

6. Gelényi-Martínez Tania Isabelnek, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Atomenergetikai Főosztály atomenergetikai referensének,

7. Horváth Istvánnak, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Protokoll Főosztály protokoll munkatársának,

8. Joóné Trieb Ilonának, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Intézményfelügyeleti és Számviteli Főosztály számviteli referensének,

9. dr. Kovács Ágnes Petrának, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Infokommunikációs Szabályozási és Szervezési Főosztály, informatikai szabályozási referensének,

10. Mészáros Margitnak, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Energiaügyért Felelős Államtitkári Titkárság titkárnőjének,

11. Proksa Szandrának, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kiemelt Állami Szerződések Főosztálya vagyongazdálkodási referensének

12. Sebánné Joó Tündének, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kiemelt Közszolgáltatások Főosztálya kiemelt közszolgáltatások referensének,

13. dr. Somlyay Nóra Katalinnak, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály vasúti közlekedési szabályozási referensének,

14. dr. Vermes Dórának, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Nemzeti Fejlesztési Programok Főosztálya osztályvezetőjének,

15. Zelen Andreának, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Vagyongazdálkodási Osztály vagyongazdálkodási kontrolling referensének,

16. Zsombok Mihálynak, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Gazdálkodási Főosztály pénzügyi referensének.


Miniszter Úr

Miniszteri Elismerő Oklevelet adományoz

eredményes és példamutató tevékenysége elismeréseként

1. Bölecz Istvánnénak, Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala Megyei Igazgatóság pénzügyi munkatársának,,

2. Czigány Csabának, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság Kisbéri Mérnökség útellenőr mester szakmunkásának,

3. Fáklya Dénes Istvánnak, a Magyar Közút Nonprofit Zrt.Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság Edelényi Mérnökség üzemeltetési és fenntartási művezetőjének,

4. Gazdag Istvánnak, a VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. menetrendszerkesztőjének,

5. Horváth Lászlónak, a MÁV-START Zrt. területi személyszállítási és vontatási igazgatójának,

6. Ispán Lászlónak, a MÁV Zrt. Forgalmi Csomóponti Főnökség Bp. Keleti forgalmi csomópont főnökségvezetőjének,

7. Ketzer Emíliának, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. útügyi információs főmunkatársának,

8. Klaj Gábornak, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ ügyintézőjének,

9. Kovácsné Vasvári Évának, a VOLÁNBUSZ Közlekedési Zrt. humánügyi adminisztrációs csoportvezetőjének,

10. Krizsán Antalnénak, az Országos Atomenergia Hivatal Nukleáris Biztonsági Főigazgató-helyettes Titkársága hatósági felügyeleti adminisztrátorának,
11. Pintér Lászlónénak, az Országos Atomenergia Hivatal Gazdasági és Humánpolitikai Főosztály munkaügyi koordinátorának,

12. Strádl Jánosnak, a MAVIR Zrt. távvezeték projekt munkatársának,

13. Szabó Krisztinának, a HungaroControl Zrt. főkönyvi könyvelési csoportvezetőjének,

14. Sziráki Beatrixnek, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal nyugalmazott vezető-főtanácsosának,

15. Tütős Norbertnek, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség projektmentorának.

KAPCSOLÓDÓ KÉPGALÉRIA ITT!