Magától nem győz az igazság, a szabadságért, a nemzeti önrendelkezésért, a jogállamért meg kell küzdeni - mondta a Magyar Állami Operaházban az 1956-os forradalom 60. évfordulójának tiszteletére rendezett vasárnapi díszelőadás előtt Balog Zoltán, az 1956-os Emlékbizottság elnöke, az emberi erőforrások minisztere. (MTI 2016. október 23., vasárnap 19:51)

Balog Zoltán Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök jelenlétében elmondott beszédében emlékeztetett arra, hogy az elmúlt napok és a vasárnap kibontották 1956 sokszínű örökségét.
   
A miniszter szerint utólag elemezve a világpolitikai helyzetet, 1956 hősei csak a csodában reménykedhettek. Akkor csodának tűnt, hogy maguktól távozzanak a szovjet csapatok, de magától nem győz az igazság, a szabadságért, a nemzeti önrendelkezésért, a jogállamért meg kell küzdeni. Így volt ez 1956-ban Magyarországán, 1968-ban Prágában, 1981-ben Lengyelországban és 1989-ben Közép- és Kelet-Európában - idézte fel az eseményeket, hozzátéve: mindezekért az elmúlt 27 évben is újra és újra meg kellett küzdeni.
   
Még két hétig a hősiességet ünnepeljük, majd november 4. után az áldozatokra emlékezünk - mondta el Balog Zoltán, emlékeztetve arra is, hogy Magyarországon 1989-ig az áldozatok voltak a bűnösök és a gyilkosok voltak a hősök. Ez huszonhét éve másképpen van, még akkor is, ha a gyilkosok nem bűnhődtek meg - jegyezte meg.
   
Balog Zoltán kiemelte: talán nincs olyan történelmi esemény, amelyről mindenki ugyanazt gondolja: ma is vannak, akiknek Kádár János öröksége kedvesebb, ezt mutatják 2006 szégyenletes eseményei is - fogalmazott. Hozzátette: mégis kell azonban lennie egy középnek, ahol összefoghatnak azok, akik építeni akarnak: ez a közép lehet, hogy minden népnek joga van döntenie sorsáról - jelentette ki.
   
Aki megértette 1956 üzenetét, az abba sem törődik bele, hogy a gazdagabb országok döntsenek a szegényebbek sorsáról - hangsúlyozta beszédében Balog Zoltán.
   
A díszelőadás műsorában elhangzott Beethoven Egmont nyitánya, Kodály Zoltán Budavári Te Deum című műve, Márai Sándor Mennyből az angyal című verse és láthatta a közönség A napfény természete című táncdarabot.